Bemutatkozás

Szűcs Erika vagyok a Noah-ház megálmodója és létrehozója…
Pilisszentkereszten élek, immár 35 éve.

2005-ben, egy társasház 2. emeletén vettem lakást, nagy terasszal, pazar kilátással a Pilisre. Akkor úgy gondoltam, hogy nyugdíjas éveimben innen fogom nézni az évszakok váltakozását, az erdőt, mezőt, a Pilis hegy mögött lebukó naplementét, a holdat és a csillagokat!

Így is volt egy darabig, amíg 2012-ben egy betegség, nem terelt el egy teljesen más irányba.

A betegségem ideje alatt intenzív kapcsolatba kerültem a Pilis hegy lábánál elterülő területtel. Mindennap kisétáltam fotózni a növényeket, bogarakat, úgy általában a természetet, és egyre inkább éreztem, azt a mély kapcsolódást, amit a természetben való jelenlét adott. Azon kívül, hogy minden nap feltöltődve mentem haza és napról napra gyógyultam, valami különös érzés kerített hatalmába. Régebben is sokat túráztam, sokat voltam a természetben, de ez most valami más volt. Rájöttem, hogy én ehhez a térhez tartozom igazán, a rét, az erdő magába fogadott, és a teljes jelenlét élményében otthon vagyok.

Ekkor már láttam, hogy régi elhagyott nyaralók vannak a környéken, amelyekbe pillantva egy varázslatos világ tárult elém, és menthetetlenül magával ragadott az elvadult fákkal, bokrokkal benőtt udvaruk, ahol a tündérek, manók láthatatlan világa elevenedett meg ellőttem…

Még hosszú út állt előttem, míg az egyik ház udvarán ültem a fenyőfák árnyékában a fűben. Magamon éreztem a kíváncsi elementál lények tekinteteket, és elvarázsolt a kert érintetlensége, a szemben lévő hegy beleszédülős mélysége. Valamiféle időtlenség kerített hatalmába. Valami, amit még soha nem éreztem. Ez volt az a ház ami magához engedett, befogadott. Ahogy ültem a kertben a füvön, egy verset juttatott eszembe, amivel akkor találkoztam, amikor még a virágokat fotóztam a réten, akik feldíszítik magukat egy-egy bogárral egy pillangóval…

Tornay András verse, életverssé vált számomra,
egy érzést fogalmaz meg, ami mindig
ott van bennem és a Noah házban:

“Van valami nagyon rejtélyes a várakozásban.
Várni, amit ismersz, s kutatni az ismeretlent
Számot adni a veszteségekről, s győzelmekről
Szemlélni a tovatűnőt, csodálni az örökkévalót.
A szépség mulandó. A mulandóság szép.
Feldíszítem magam.
Szavakkal, szándékokkal, szívvel, szeretettel.
Várok. Elrejtőzve. Az első igazi Találkozásra.”

Ahogy nézem az évszakok változását, mindig eszembe juttatja, hogy minden egyszerre van jelen a természetben. Van ami éppen elmúlik és van, ami éppen szárba, virágba szökken. Számomra mindez a mulandóság és megújulás gyönyörű, és mindig van az életünkben újabb, és újabb első találkozás is. Helyzetekkel, emberekkel, érzésekkel, élményekkel. Ma is így van, és lesz is…

A Noah ház is egy ilyen találkozás, és hely…

Egyik reggel úgy ébredtem fel, hogy nem véletlen került hozzám a ház. Pontosan emlékszem a pillanatra és a arra helyre a kapunál, ahol megérkezett a ház neve is. ’Noah ház’. Az első gondolat, amit leírtam róla, hogy “elvonuló ház”. Ahogy kibontakozott bennem, hogy mi is ez a hely, azonnal írni kezdtem, mert éreztem, hogy üzen a hely, a ház, és minden, ami bennem akkorra élményként belül megjelent.

Ez az írás lett a Noah ház Fb. oldalának a rögzített posztja, ami azóta sem változott egyetlen szóban sem. Az érzés, amit akkor megéreztem, egyre csak erősödött, hogy szeretnék adni egy teret, egy helyet önmagamnak és az embereknek, aminek az üzenete, röviden ennyi: „Ahol visszatalálsz a természethez és önmagadhoz…”

Amit akkor írtam le először, az sem változott az idők folyamán:

“A Házat azzal a céllal hoztam létre, hogy hátrahagyva a város zaját, elektroszmogját, tiszta információk rezgessék át tested, lelked. Hogy megérezd, hogy milyen különleges hangok vannak csendben, milyen beleszédülős mélysége van a hegyoldalnak, milyen érzés összekapcsolódni a térrel, a földdel, az éggel és önmagaddal.”

Már tudom, hogy a Noah-ház egy  gyógyító tér.

Én megéreztem az üzenetét, és a ház, ez tér hívja be az embereket, én csak segítem ezt a folyamatot. Csak várunk… elrejtőzve, egy újabb csodás pillanatra, találkozásra valakivel… Ha beszélek a házról mindig többesszámban beszélek magunkról, mert a Noah-ház, a hely egy élő entitás, velem összekötve, mi ketten alkotunk egy szép közös feladatot.

Magamról, hogy ki vagyok, mi az ami engem jellemez, vagy hogyan jutottam idáig, inkább egy személyes jelenlétben mesélek majd. Akkor, amikor egymás szemébe tudunk nézni, amikor egymás odafigyelő jelenlétében formálódik egy beszélgetés, egymásra hangolódva. Szeretem ezeket az első találkozásokat, beszélgetéseket…

A ház a saját terem is. Bár nem itt lakom, de szinte minden nap jelen vagyok. Minden nap egy csoda, a madarak, a virágok, a patak, a rét, az erdő, feltöltik szívem-lelkem. Sok feladatot is ad hely, de bármennyire elfáradok, mindig fel is tölt. Örülök, ha valami elkészült, megszépült, letisztul, és annak is, ha meg tudom mutatni ezt az ideérkezőnek.

A honlap elkészülte is egy új szakaszt jelent az életünkben. Itt minden információt egy helyen találtok meg, sok fotóval, érdekességgel és élménybeszámolóval. Kicsit át is alakulunk, több közös élményre, programra is lehetőség nyílik majd! Ugyan szeretnénk megőrizni a ház nomád jellegét, de sok szépíteni, javítanivaló akad mindig, amit közös együtt-örömködős csapatmunkával szeretnénk továbbépíteni. Megismerhetitek azt a közösséget, ami már elkezdett kialakulni a Noah-ház körül, akikkel már sok közös élményben volt részünk, és még sok ilyet tervezünk jövőben is.

Végszóként, kedvenc versem sorait idézem:

„Feldíszítem magam. Szavakkal, szándékokkal, szívvel, szeretettel.
Várok. Elrejtőzve. Az első igazi találkozásra.”

Akár veled is kedves olvasó!

Erus